kerek vagy téglalap asztal

Kerek vagy téglalap? Nem is hinnéd mennyit számít az asztal alakja

Nem egyszer hallani olyan történeteket, hogy egy esküvőn a kerek asztalnál ülő emberek, annyira jól érezték maguk, hogy azóta is összejárnak. De tényleg így van?

Az esküvői asztalok kiválasztásakor nem minden helyen van lehetőség válogatni az asztal formáját illetően. De ha mégis van rá mód, mindenképp gondolkodj el rajta, hogy mit szeretnél. Saját tapasztalataimból kiindulva, elmondhatom, hogy sokkal jobban beletudtam olvadni egy társaságba az asztalnál, ha az kerek kialakítású volt. A hosszúkás, téglalap alakú asztalok, amelyeket sok esetben egyberakva meghosszabbítanak, nem kedvezőek a beszélgetések kezdeményezésére. Persze a melletted ülővel könnyen beszédbe tudsz elegyedni, de ugyanezt megteheted egy kerek asztal esetében is, ráadásul általában úgyis olyan vendég ül melletted, akit egyébként is ismersz. Egy téglalap alakú asztal esetében, ha meg szeretnéd szólítani az átellenes oldalon kettővel arrébb helyet foglaló ismerősöd, nagy valószínűséggel át kell hozzá kiabálnod, hogy magadra vond a figyelmét. És ezt az asztalnál ülők között sem biztos, hogy mindenki díjazni fogja. Ezért aztán az lesz a végeredmény, hogy te magad ülsz át oda beszélgetni, elfoglalva valaki más helyét, aki épp felállt egy kis friss levegőt szívni.

Persze, a téglalap alakú asztaloknak megvan az az előnye, hogy helyet lehet velük nyerni, és könnyebb az elrendezés kialakítása a teremben, ami a hely kapacitását figyelembe véve nem elhanyagolható tényező.

Nem egy esküvőn vettem részt az utóbbi pár évben, és bátran kijelenthetem, hogy mint vendég, sokkal jobban éreztem magam a kerek kialakítású asztalok mellett ülve, hisz ekkor tényleg kivétel nélkül az egész asztal a társaság részese volt, és remek beszédtémákkal tudtuk szórakoztatni egymást, és senki nem volt elnyomva. Arról nem is beszélve, hogy az ételek tálalása ebben az esetben a legelőnyösebb, ami talán azért lehet, mert rá látsz mindenre, és nincs az az érzésed, hogy a kettővel melletted lévő személy pont ugyanarra a rántott sajtszeletre pályázik, mint te.  

Terítő, asztali futó, vagy semmi?

A minimalizmus híveként, számomra sokkal tetszetősebb egy asztal, ha az eredeti fa mintázatát mutatja. A természetközeliség az egyik legszebb dolog, amit a dekorációdba belecsempészhetsz. Egy asztali futó feldobhatja ezt a képet, na meg az egyéb dekorációk (gyertyák, virágok, kisérőajándékok) de a terítőt csak akkor javasolnám, ha nem szeretnéd, hogy látszódjon az asztal mintázata.

Az esküvőkön sokszor fordulnak elő kaja balesetek vagy kiömlő italok. A terítő egyik előnye, hogy ezektől megvédi az asztalt. Illetve, ha olyan asztalokkal rendelkezik a vendéglátóhely, ami nem az ízlésednek megfelelő, de a célra igen, akkor indokolt lehet a terítő, mint dekoráció használata. Ha pedig terítő, akkor legyen fehér. Ez az a szín, amit szinte biztos, hogy minden hely tud biztosítani, és a legjobb alapot jelenti a további dekoráció kialakításához.

kerek vagy téglalap asztal

Székszoknya?

Csak akkor, ha a székek kopottak, vagy a stílusuk nem illik a dekorba. Személy szerint, én nem kedvelem a székszoknyákat és ezt nem is rejtem véka alá. Számomra mű hatást keltenek, és folyamatos igazítást igényelnek. Addig mutatnak egységes képet, amíg a vendégek el nem foglalják a helyüket. Persze, nem akarlak minden áron lebeszélni a székszoknya használatáról, de picit állj meg, és képzeld el milyen lenne nélküle a terem. Esetleg, ha tudsz, kérj látványtervet és dönts az alapján.

Share this post

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
Close Menu
×
×

Cart